Cuha völgye az Öreg-Bakony talán az egyik legkedveltebb kirándulóhelye. A kb. 4 km hosszú sziklás völgyet a Cuha-patak vájta a mészkő és dolomit sziklába. Itt kanyarog az ország legszebb vasútvonala, ahol Vinye és Porva-Csesznek megállók között három alagúton és egy csodálatos műemléki viadukton haladhatunk át. A Cuha-völgye a mi bakonyi csodánk! Ezért is várjuk olyan nagy szeretettel vendégeinket, hiszen az ember csak azt tudja jó szívvel megosztani másokkal, amit igazán szeret. Bakonyszentlászlói, bakonygyiróti, fenyőfői, vinyei szállásadóink, szolgáltatóink tudatában vannak a természet eme pótolhatatlan kincsének, ezért vendégszeretetükkel, törődésükkel, kedvességükkel és kifogástalan étkeikkel fűszerezik ezt az ajándékba kapott csodát.




2000 fős település alapítója I. László király. A századfordulón azonban ennél sokkal régebbi leleteket találtak. Őskori és avarkori leletek is azt bizonyítják, hogy Bakonyszentlászló területe ősidők óta lakott volt. Az évszázadok során újra,- és újra benépesülő településről a vasútállomás épülete alatt talált római kori villa is mesél.
Fenyőfő az Északi –(vagy más neveken Magas-,illetve Öreg-) Bakony kb. 270 m-es magasságában fekvő községe, lakóinak száma mintegy 155 fő. Fenyőfő 8 évszázadnyi múlttal rendelkezik. Az első írások 1230 és 1270 között említik Feneufey, majd Fenewfey helyneveken, a későbbi századokban, pedig Fennyeewfel (1557) néven.
Vinye, régi nevén Vinye-Sándormajor hajdanán az Eszterházy család fűrészüzeme volt. Később is fafeldolgozó,- fűrészüzem működött itt. Ez a természeti csodákban bővelkedő, néhol még valóban érintetlen táj azonban kiemeltebb törődést, nagyobb figyelmet követelt magának.
155 főt számláló település Bakonyszentlászlóval és Fenyőfővel alkot körjegyzőséget. Első írásos oklevél a településről 1230-as évekből származik, azonban a nevében rejlő Girót személynév alapján a falu jóval régebbi lehet.A hányatott sorsú – többször elnéptelenedett – Bakonygyirót az elmúlt években új lendületet kapott.